minden részecske koercitív ereje mérhető. a koercitivitás, azt a mágneses térerőt adja meg, amely a szemcse mágnesezettségét megváltoztatja, mértékegysége az oersted. a koercitivitás értéke a mágneses anyagtól - azaz a gyártótól - és ingadozhat a gyártás folyamán partiról partira. ráadásul, a bevonatban az egyes részecskék koercitivitása is változhat. valójában tehát a lényeges adat nem a névleges koercitivitás, hanem a bevonat koercitivitási eloszlásgörbéje.

amikor jelet írunk az adathordozóra, a legtöbb szemcse doménjei a jel által megszabott mágneses irányba állnak be (akár az iránytű), de nem mindegyik. néhány részecske koercitivitása olyan értékű, hogy a jel nem tudja átmágnesezni, azaz ellenáll a térerőnek. nyilván, ha az íróáram kicsi, vagy ha a jel térereje kisebb, akkor még kevesebb részecske fog beállni a jel irányába. fordítva, ha az áram túl nagy akkor a szomszédos régiók is átmágneseződnek. egyik esetben sem lehet az összes részecskét a kívánt irányba beállítani. ez mindaddig nem okoz gondot, amíg a részecske, amelyik mágnessége nem változik, semleges mágnességű. a jel jól olvasható, mivel nincs más (zavaró) mágneses minta - jel.

ha azonban az új jel felírásakor egy korábbi adatot ír felül, anélkül hogy előtte véletlenszerű mágnesezéssel törölnénk, az erősebb mágneses mező maradékjele megmaradhat. ez csökkenti a jel - zaj viszonyt (azaz a visszaolvasott jel és a háttérzaj közötti arányt), továbbá, ha az előző jellel azonosan mágnesezett a legutóbbi írás, akkor aszimmetrikus lesz a jel. az ansi szabvány szerint a felülírt jel legnagyobb olvashatósága 5 % mértékű lehet, ami alapján becsülhető, hogy a többszöri felülírás csökkenő jelminőséget eredményez.

egyes törlési módszerek, nevezetesen a dc törlés is, csak arra szolgál, hogy az összes részecske mágneses terét azonos irányba rendezze, azaz egy másik mintát hoz létre. a váltóáramú lemágnesezés sem biztosan tökéletes. ha például a lemágnesező túlterhelt, a diszkeket nem éri elég erős törlőjel. mivel az acél védőlap (shutter) némiképp leárnyékolja a média egy részét, a 3,5" diszkek különösen érzékenyek erre. Összefoglalva, nehéz biztosat tudni, hogy az adathordozón milyen mágnesezéseket és törléseket végeztek addig, amíg Önhöz került és így azt sem, hogy most milyen maradék jelek találhatók rajta.

a legbiztosabb módszer arra, hogy a legjobb minőséget gyártsuk a rendelkezésre álló adathordozónkból, az hogy magunk lemágnesezzük mielőtt bármit felírunk rá. a lemágnesező a diszket mozgatja, rendszerint szállítószalaggal, mialatt egy sor változó mágneses téren megy át és így véletlenszerűen átmágnesezi a szemcséket. ez kizár minden maradékjel problémát. a lemágnesezés megnöveli annak az esélyét, hogy a duplikált diszkek jobban olvashatók a felhasználók számítógépein, még olyanokon is, amelyek meghajtója nincs jól beállítva, vagy kopott az író-olvasó fej.

bár a gyártóknak is meg kellene tenni, Önnek, mint másolónak előnye származik abból, ha tesztel (certification) és lemágnesez a másolás előtt. a másolók rendszerint elvégzik a különböző beszállítók termékeinek idegenáru ellenőrzését. ezek a vizsgálatok kimutathatják a különbségeket a beszállítók termékei, illetve az eltéréseket ugyanazon szállító egyes szállítmányai között. ez lehetővé teszi, hogy döntsünk a későbbi rendelésekről.

a saját idegenárú ellenőrzés révén biztosak lehetünk, hogy a szállítmány minősége a legjobb lesz. a minőségbiztosítás költsége annál inkább növekszik, minél később végzünk méréseket a gyártási folyamat során, azaz a korai ellenőrzés költség-megtakarítást jelent és javítja a kihozatalt. a tesztelés szintén segít a gyártási problémák felderítésében. ha ellenőrizzük saját selejtjeinket és a felhasználói visszárut, megtalálhatjuk az okot, ami a rosszabb kihozatalhoz, vagy minőséghez vezet. az ok alapján megtehetjük azokat az intézkedéseket, amellyel a selejt, illetve a visszáru mértéke csökkenthető. a tesztelt diszk biztos mércéje a hardver, különösen a diszk meghajtó minőségének.

a lemágnesezés ennek a minőségi folyamatnak a része acélból, hogy a legjobb minőséget gyártsuk, és amely még a kis volumenű duplikáló cégnél is elengedhetetlen. ha Önnek egy duplikáló cég a partnere, győződjön meg afelől, hogy milyen minősítést és lemágnesezést alkalmaz.

miután megtalálta a kívánt médiát, meg kell választania a másoló meghajtókat. a meghajtók kissé különböznek a normál változattól - egy másoló-meghajtónak naponta több ezer diszket kell duplikálnia, többet, mint egy átlagos pc meghajtó egész életében dolgozik. fontosabb ennél az, hogy a másoló-meghajtó képes meghiúsítani a működést, csökkenteni a kihozatalt, vagy ami még rosszabb, a felhasználónál hibásan működő diszket létrehozni.

más szavakkal, mindig meg kell bizonyosodni afelől, hogy a meghajtó jó állapotban van.

a legtöbb másológép gyártó gyárt tartalék meghajtókat és olyan minőségben, hogy megfeleljenek a másolás szigorú követelményeinek. a meghajtók olyan vezérléssel vannak ellátva, amivel dupla forgási sebességgel működnek (2x), továbbá dupla sebességűek és egyidejűleg kétoldalas felírást végeznek (2xsds) - vagyis egyszerre rögzítik az adatokat az adathordozó két oldalára. mégis, a legfontosabb jellemző a minőség, mivel nem az számít, hogy valaki tízszer annyi diszket duplikál, ha közben csak a fele lesz jó minőségű az ellenőrzéskor.

a gyártók olyan meghajtót készítenek, amely a pc-ben használva jó minőséget biztosít. a másológép gyártók a duplikáláshoz olyan meghajtót gyártanak, amely ellenáll a folyamatos használatnak is, azaz magasabb követelményeket támasztanak vele szemben. a mért paraméterek az fej-azimut, amely a szög a fej légrés tengelye és a rögzített mágneses átmenet között, a fej-asszimetria, amelyet érintettünk a lemágnesezésről szóló részben, a moduláció, amely a meghajtó mechanikai stabilitásának mértéke, fej-felbontás, milyen jól képes a fej jeleket írni/olvasni, az idő-ablak határérték (window-margin), megadja milyen jól lett az adat helyezve a felíráskor és visszaolvasva a jel helyreállításakor, index - adat pozíció, annak értéke, hogy a meghajtó index jele és a sávon lévő adatok eleje közötti időtartam.

a fenti paramétereken felül a meghajtókat szoftveresen is tesztelik, hogy biztosan tudják a másolást, írást/olvasást. a másolt diszkeket azután visszaellenőrzik egy másik meghajtóval (cross verification).

a meghajtókat olyan eszközökkel is ellátják, amelyek további jellemzőket tudnak mérni. a teszterek úgy találják meg a kieső jelet, hogy ugyanazt a mintát használják és a sávról sávra való jelcsökkenés nem több mint 2 %. az adathordozón valójában minden sáv egyedi. a másoló-meghajtókat kiegészítik egy kieső impulzust figyelő áramkörrel (mpc), amely jobban tudja követni az adott sávon belüli változásokat. minden bit értékét a saját sáv referenciaértékével hasonlít össze, és ha bármely bit kiesik a megengedett határból, akkor az mpc hibát jelez. az mpc további előnye, hogy olyan, nagykiterjedésű hibás területeket/jeleket is észlel, amelyeket a teszterek nem tudnak, mivel azok egyforma jelmintával dolgoznak.

a felírt adatok minőségét tovább javítja az előkompenzálás. az előkompenzáció segítségével úgy írjuk fel az adatokat a diszkre, hogy kiegyenlítse a várható biteltolódás (bit shift) mértékét, ami úgy jelentkezik mintha egy másik, közeli adatbit hatására a kiolvasott bit elmozdulna. az előkompenzációval megbecsülhetjük azokat a problémákat, amelyek az adatok visszaolvasásakor jelentkeznek majd és az adatok felírásakor előre korrigálhatjuk őket.

a diszken lévő adatok olvasásakor fellépő problémákat akkor érthetjük meg, ha ismerjük az mágneses adathordozó viselkedését és azt, hogyan történik az információ tárolása. az adatbiteket a médián úgy rögzítik hogy a mágnesezettség polaritása ellenkezőre változik. ezt nevezik átmenetnek. amikor az olvasófej alatt elhalad egy átmenet, egy kis áramimpulzus keletkezik, amit olvasópulzusnak nevezünk.

az ideális olvasópulzus éles, erőteljes, jól elkülöníthető jel, lehetőleg nagy az amplitúdója és infinitézimálisan rövid. ha ilyen impulzust akarunk létrehozni ideális esetben, ahhoz nagyon vékony mágneses bevonat, nagyon kicsi fej - légrés, a fej és az adathordozó tökéletes illeszkedése, továbbá kompakt és meredek átmenet kell. valójában a mágneses adatok írása és olvasása egy sor kompromisszumot igényel, azaz az impulzus - átmenet szétlapul, kisebb a nagysága és időben szélesebb. annak mértékét, hogy az impulzus mennyire terül szét, a rendszer felbontása adja meg - a nagy felbontásnál az átmenetekből keskeny pulzusokat olvas vissza a rendszer.

ha a lehető legtöbb adatot kívánunk elhelyezni a diszken, akkor az átmeneteket szorosan kell pakolni. ez azt is jelenti, hogy a bitek olyan szorosan helyezkednek el, hogy az átmenetek átlapolódhatnak. ez a tényező dönti el, hogy mennyi adat helyezhető el a diszken. ez a mágneses tárolás nagy kihívása.

ha a szomszédos átmenetek elég közel vannak egymáshoz hogy átlapolódjanak, két dolog fog történni: az impulzusok csúcsa csökken és a csúcsok nem az átmenet tényleges helyén lesznek. mivel a szomszédos csúcsok mindig ellentétesek (ellenkező a polaritásuk), az átlapolódó impulzusok kivonódnak egymásból, csökkentve a tényleges amplitúdót, továbbá ezzel egyidejűleg a két impulzus látszólag eltávolodik egymástól. ez az utóbbi jelenség a csúcseltolódás.

fontos megjegyezni, hogy a csúcseltolódás csak akkor jelentkezik, ha az átmenet egyik oldalán egy szorosan elhelyezkedő másik impulzus van. a csúcseltolódás csak aszimmetrikus bitminta esetén keletkezik. a csúcseltolódás mértéke függ attól is, hogy a további szomszédos bitek milyen módon helyezkednek el, azaz a környezettől.

a csúcseltolódás inkább jelentkezik a belső sávokon. a legtöbb diszket úgy formázzák, hogy minden sáv ugyanannyi információt, ugyanannyi átmenetet tartalmaz. tehát, a belső sávokon, ahol az átmérő kisebb, az átmenetek szorosabban helyezkednek el. egy adott bit tényleges csúcseltolódása attól függ, hogy mennyire zsúfolt a bitsűrűség, milyen a felbontás és a szomszédos bitek mintája. a csúcseltolódás következtében a számítógép nehezebben tudja az adatokat elolvasni. a számítógépben a bitek visszaolvasása olyan rendszerben történik, hogy az impulzust egy adott idő-ablakon belül várja. a csúcseltolódás eltolja az impulzust az ablak közepéből és ezáltal csökkenti jelfeldolgozó áramkör működési tartalékát, hibahatártól való távolságát.

itt jelentkezik az előkompenzáció szerepe. mivel a csúcseltolódás a bitsűrűség alapján előre becsülhető, tervezhető olyan duplikáló berendezés, amely oly módon kompenzál, hogy a biteket előbb, vagy később írja, hogy olvasáskor helyesen jelenjenek meg. ez azt jelenti, hogy a szomszédos biteket még közelebb tolja egymáshoz úgy,(ezért is kellenek a megbízható meghajtók) hogy azok az elvárt módon legyenek olvashatók.

többféle előkompenzációt alkalmaznak, némelyik csak a belső, zsúfoltabb sávokon kompenzál, mások sávonként változtatják a kompenzáció mértékét, ismét mások megvizsgálják az adatmintát és az adott adtamintához illeszkedően alkalmazzák. az előkompenzáció az adatok helyét úgy módosítja, hogy a felhasználók többségénél az legvalószínűbben olvasható legyen.

az jel érzékelése az időablakban történik. az időablak egy másik fontos tényező arra vonatkozóan, hogy a lehető legjobb másolási minőséget kapjuk. az elképzelés azon alapszik, hogy a formátumra vonatkozó előírás szerint az adatbit csak egy adott helyen lehet - az ibm pc formátumoknál például a bitek 2m s-os időtartamon belül kell megjelennie (ha minden intervallumban van bit). minden számítógépnél adott az az időtartam, amelyen belül a bit elhelyezkedhet és a készülék meg is találja. ez az időtartam az idő-ablak (példánkban a 2m s-os időtartamonként egy szintén 2m s széles idő-ablak. könnyen elképzelhető, hogy gondot okozhat, ha egy meghajtó nincs pontosan beállítva és a biteket nem a formátum szerinti helyekre írja.

ha diszkeket duplikálunk, azt várjuk, hogy azok univerzálisan olvashatók lesznek az összes számítógépen, amelyekhez másoljuk őket. ez azonban nem egyszerű feladat. azok a számítógépek, amelyeknek olvasniuk kellene majd a diszkeket, lényegesen eltérő jellemzőkkel rendelkezhetnek, ami a beállítást, sebességet, vezérlést és a zajszintet illeti. ahhoz, hogy kiegyenlítsük ezeket az eltéréseket, a duplikálásnál igen kifinomult megoldásokat és módszereket kell alkalmazni, hogy optimáljuk és ellenőrizzük az olvashatóságot.

ennek érdekében került bevezetésre az idő-ablak teszt. az elv az, ha a diszk jól olvasható sokkal szigorúbb bitpozicionálással is, a szokásoshoz képest, akkor valószínűbb, hogy sikeresen olvasható lesz a felhasználó számítógépén is. tehát utánozzuk egy kórosan akkurátus számítógép olvasási jellemzőit, amely nagyon érzékeny arra, hogy a bitek pontosan legyenek helyezve. ha a másolt diszket képes ez a "szőröző" gép elolvasni, akkor a diszkeket a felhasználók túlnyomó része is képes lesz feldolgozni.

a pontos bithelyezést egy sor tényező befolyásolja, többek között a mágneses réteg jellemzői és a csúcseltolódás. a legtöbb felhasználói számítógép képes kiegyenlíteni bizonyos mértékű ingadozást a bit pozicionálásban, ami hasznos a gyakorlatban - soha nem lehet tudni, hogy a diszk miféle. a tényleges gondok akkor jelentkeznek, amikor a számítógépben magában vannak beállítási hibák (például kopás miatt), amelyek az olvasásra éppen ellentétesen hatnak. ezek a hibák, mint az inkonzisztens forgás, a forgási sebesség-ingadozás, adatszeparálási hibák, jelmoduláció, stb., általában nem szokásosak, és csak közepes mértékben befolyásolják a bitelhelyezés mértékét abba az irányba, ahol már a diszk hibásnak látszik a számítógépen. ez esetben a diszk akkor is hibásnak látszik a számítógépen ha a helyes idő-ablakba írták a biteket.

az idő-ablak egyszerűen a bit-ablak adott százaléka. a 100 % azt jelenti, hogy a teljes, formátum szerinti bit-ablak használható. az ibm formátum szerint ez 2m s széles. az 50 %-os idő-ablak a bit-ablak közepétől számított, félméretű időintervallum. az ibm formátum szerint az 50 %-os idő-ablak a bit-ablakon belül 0,5m s-nál kezdődik és 1,5 m s-nál fejeződik be. az idő-ablak mérete változtatható attól függően, hogy milyen szigorú tesztelést végzünk. a túl kicsi időablak növeli a hibásnak minősített duplikálást annak ellenére, hogy a selejt diszkek jó része olvasható lenne a felhasználónál.

a duplikáló rendszerekben az idő-ablak változtatását egy áramkör végzi úgy, hogy megvizsgálja a bit helyezési időtartamot, átlagot számít és ennek alapján beállítja az összes későbbi ablakot. az algoritmus mindig megpróbál fázisban maradni, és az új bit-helyzethez alkalmazkodni. az átlagértéket minden bitnél újra számolja és korrigálja.

az áramkör igen összetett és a korrekciókat a korábbi bitek helyzetei alapján. a valóságban, a képzett átlag alapján a bitek nagyon pontosan az ablakok közepébe lesznek pozícionálva. még az 50 %-os idő-ablak esetén sem hibásak a diszkek. ez igen hatékony, mivel az így másolt diszkek aligha fognak hibázni olvasáskor. a vezérlő áramkör maga dönt, hogy a bitnek hol kell elhelyezkednie a bitkörnyezettől függően, és attól, hogy ez megfelel-e az optimális állapotnak.

más készülékekben az abszolút idő-ablak áramkör használatos. az abszolút idő-ablak másféleképpen működik és nem változtatja a bithelyzetet a korábbi átlag szerint, mintha az egy "gumivonalzó" lenne. ehelyett a formátum szerinti időtartamot állandó referenciának veszi mindegyes ablak létrehozásánál. az ibm formátumnál az abszolút idő-ablak áramkör a biteket a 2m s széles idő-ablak egész számú többszöröseinél keresi, és az aktuális méretű idő-ablakot ehhez képest határozza meg. ha a bit ezen az abszolút idő-ablakon kívül esik, könyörtelenül hibának veszi és a diszket a selejtbe dobja. néhány rendszer a bitek helyzetét nanosec pontossággal képes mérni.

Összefoglalva, az idő-ablak teszt, különösen az abszolút idő-ablak teszt, egy olyan ellenőrzési módszer, amelynek az a célja, hogy megbizonyosodjon a bitek a legjobban olvasható helyeken vannak. ha egy diszk jónak minősül a teszten, akkor nagy biztonsággal kimondható, hogy az adatok univerzálisan olvashatók a felhasználói számítógépeken.

ha már megtaláltuk a megfelelő adathordozót és meghajtót, a többi már nyilvánvalónak látszik. mindenki készített már diszk másolatokat a dos-ban a "diskcopy" utasítással, a macintosh gépeken a mester diszk ikonjának az üres diszkre való ráhúzásával. ezek a műveletek egyszerűek és könnyűek kis mennyiségnél, de sok diszk másolásánál már nem gazdaságosak. ráadásul, a duplikálásnál, ahol az a cél, hogy a legunivezálisabban olvasható diszkek tömegét hozzuk létre, ez a fajta megoldás nem elég.

ezt a következő példával érzékeltetjük: tegyük fel, hogy Ön egy autógyár tervezője és Ön felelős a prototípus karosszéria elkészítéséért. mialatt ez készül, Ön többször átdolgozza a formákat. ennek során egyes részeket szét kell szedni, és újra összehegeszteni. az ellenőrző mérések és módosítások után Ön végre elkészül a sorozatgyártásra kész mintával. de amikor a prototípust beviszi a gyártásba, akkor ott nem pontosan azt a folyamatot végzik, az összes átdolgozással és újrahegesztéssel, hanem az Ön tervei alapján egyszerre gyártják le a végleges formát.

a tömeges diszkmásolás ehhez igen hasonlít. a mester diszk olyan mint egy autó prototípusa. a mesterlemez készítésénél először formálni kell a diszket, azaz egyszerű adatokkal tele kell írni. amikor a tényleges adatokat írjuk fel, akkor ezeket az egyszerű adatokat felül kell írni a válós bitekkel. mivel a diszk sebessége ritkán pontos és változik két egymás utáni művelet alatt is, egy üres (gap) rész található a formátumban az adatok előtt és után. ez lehetővé teszi, hogy az adatok által elfoglalt hely változzék méretben, például ahogy a forgási sebesség változik, minden felülíráskor. a diszk nagy részén viszont rajta maradnak a formálási információk, mint például a szektorcím, a gap egy része, stb. az íróáramot kikapcsolják amíg ezen részek felett halad el, és csak a tényleges adatbitek elhaladásakor kapcsolódik be ismét. azt a pontot, ahol az új felírt adat jele hozzáilleszkedik a korábbi jelekhez, és ahol egy folytonossági hiány keletkezik, jelugrásnak nevezzük. a jelugrás minden szektor elején és végén megtalálható. visszatérve példánkhoz, amikor a formált lemezre írunk, az olyan mint a ráhegesztés módosításkor.

a jelugrás óhatatlanul jelentkezik ha meglévő részeket felülírunk. a jelugrás egyfajta zavart, "csuklást" eredményez a bitolvasásban, mivel kizökkenti a számítógépet a szikronizmusból. ennek az lehet az eredménye, hogy szoftver hiba keletkezik, újraolvasás szükséges, sőt ha a jelugrás túl közel van egy adatbithez, akkor a diszk hibás lesz. a formázott diszken még egyetlen felülírás után is hemzsegnek a jelugrások.

ennek a mesternek a pontos duplikálásával lemásoljuk az eredeti hiányosságait is. tehát valószínűbb a hibáknak a jelentkezése. a cél az, hogy olyan diszket készítsünk a másoláskor, aminek formátuma ideális és az összes adat szerepel rajta. ahelyett tehát, hogy szimplán lemásolnánk a mester diszket, az ipari másolókészülékek a mester beolvasásakor elemzik az összes bitet és a jelugrásokat kihagyják. ezután úgy korrigálják az adatokat, hogy azok megfeleljenek az ideális specifikációnak. az eredményül kapott adatállomány a mester diszk adatainak "tisztított" változata.

egyes duplikáló készülékek egyszerre viszik fel a formátum- és az adatbiteket (ahelyett, hogy szokásos módon először formálnának és utána rögzítenék az adatokat), azaz a diszk olyan mintha csak frissen formálták volna, felülírás nélkül, de a szektorok a tényleges adatokat tárolják és nem a formálás kitöltő bitjeit. Így a felhasználói számítógépeknek nem kell beállni a külön adatokra a szektorcím után, mivel nincs időbeli eltérés, jelugrás a formázott és adatokkal feltöltött részek között. mivel nem kell a egyes szektorokon belül újraszinkronozni, az eredmény kevesebb olvasási hiba, ismétlés és meghibásodás.

más duplikáló berendezések a mesteren az összes bitet beolvassák, ideértve a szinkronozó biteket is, amelyek a pozícionálást határozzák meg. ilyen módon a rendszer bármilyen diszket képes duplikálni, még akkor is, ha nem felel meg a szabványosított formátumnak. ezzel a duplikáló rugalmasan tud bitmanipulációs műveleteket is végezni például másolásvédelem céljából, speciális formátumokat és előkompenzációs algoritmusokat alkalmazhat. hátránya ennek a megoldásnak az, hogy az összes bitet tartalmazó kép-fájl nagy méretű, mivel az összes lehetséges bitet tartalmazza. ugyanakkor az összes bit felügyelete nem szükséges olyan felhasználóknál, akik soha nem módosítják a formátumot, jóllehet így lehetővé válik az ellenőrző összegek intenzív használata, amely jobban biztosítja az adatok integritását.

Az ellenőrző összegek szerepe a duplikálásban, hogy meggyőződhessünk a mesterlemez teljes információmennyiségének lemásolásáról. az ellenőrző összeg a hibadetektálás helyett használatos kifejezés, amely ellenőrzi, hogy két bitlánc azonos. ha a két adatsor ellenőrző összege azonos, akkor az adatállomány vonatkozó része jól került tovább, ha nem, akkor hibajel képződik.

mindenütt, ahol az adatok egyik helyről a másikra kerülnek átvitelre, mint amikor a mesterdiszket a duplikáló készülék memóriájába olvassuk be, független módon ellenőrizzük az információ helyes átvitelét. ellenőrző összeg képezhető erre a célra, amikor a diszkről a memóriába, a memóriából a winchesterre, onnan vissza a memóriába, a memóriából a másolandó diszkre kerülnek az adatok, sőt az ellenőrző összegekből is számítható egy vagy több ellenőrző összeg.

minél több ellenőrző összeget képez a duplikáló rendszer, annál jobb - így követhető mindenegyes lépés a duplikálás során azért, hogy megvédjük az összes adatot és meggyőződhessünk az eredeti információ helyes átviteléről a teljes duplikálási folyamat alatt és észleljük, hogy egyetlen bitnyi információ sem veszett el az adatállomány egyik részéből sem. a duplikáló készülék ellenőrző összeg képzési rendszere 642 különböző ellenőrző összeget képez egy 80 sávos mester diszkről.

ebben a rendszerben az adatállomány először egy menetben bekerül a memóriába ahol rögtön megtörténik az ellenőrző összeg összehasonlítása, ami talán a legkritikusabb az összes ellenőrzés közül, mivel bármely hardver, vagy szoftver hiba miatt - például egy hálózati feszültséglökés - a beolvasott fájl eltérhet az eredetitől. ha már az adat a memóriában van, a vezérlő átküldi azt saját memóriájába és ellenőrző összeget képez mindenegyes sáv és a hozzátartozó ellenőrző összegek táblázata átvitelekor.

ezután, a sávot felírja a másolás alatt lévő diszkre és az írási ellenőrző összeget összehasonlítja a vezérlő memóriájában tárolt adatéval. a verifikáció során a rendszer megvizsgálja, hogy minden felírandó bit felírásra került és a visszaolvasáskor újra képzett ellenőrző összeg révén ismét meggyőződik az adatok helyességéről.

ez a folyamat ismétlődik minden sávra vonatkozóan. a rendszer folyamatosan képzi az ellenőrző összegeket mindaddig, amíg az utolsó ellenőrző összeg is átvitelre, felírásra, verifikálásra (olvasással történő visszaellenőrzésre) került a másolt diszken, majd a rendszer kiszámítja az összes ellenőrző összeg ellenőrző összegét. ez a végső biztosíték, hogy minden sáv adata helyesen került átvitelre.

vannak más rendszerek is, amelyek ettől kevesebb ellenőrző összeget képeznek és általában megfelelőek. végül is elég kicsi annak az esélye, hogy hiba keletkezik bármelyik diszken. ha azonban tömeges duplikálásról van szó, ez a kis gyakoriság is számíthat. ha az esély több millió az egyhez a mesterlemezen, akár formátum, akár felhasználói jellegű, igencsak kritikus a pontos duplikálás számára. az ellenőrző összegek használata biztosíték arra, hogy a duplikálás minősége a lehetséges maximális legyen.

a duplikáló rendszerek bitre pontosan azt másolják le, ami a mesteren van. ha a mester diszken van vírus, akkor a másolatok is tartalmazzák. az egyik mester diszken lévő esetleges vírus azonban nem kerülhet át más mester diszkre a duplikáló rendszer révén (ez csak a számítógépben fordulhat elő). ha biztosak akarunk lenni, hogy a mester diszk vírusmentes, akkor a szoftverfejlesztő - mesterkészítő számítógépen kell vírusvédelmet és vírusellenőrzést biztosítani. egy sor program van a piacon, amely felkutatja és kiirtja a vírusokat és ezeket gyakran célszerű használni.